Monthly Archives: June 2011

Házimájkrém (bónusz: csirkemájas saláta)

Többször próbálkoztam eddig májjal, nem volt rossz, de valami nem stimmelt. Aztán elmentünk Zolival egy étterembe, ahol isteni puha csirkemájat ettem salátával. Néhány nappal később a Malackarajon megmagyarázták, mit csináltam mindig is rosszul – túl sokáig sütöttem a májat. Még utánakerestem más helyeken is, gyűjtöttem az infókat, majd amikor késznek gondoltam magam a májjal való harchoz, vettünk fél kiló csirkemájat.

Első lépésként tejbe áztattam, így állt egy napot. Majd felolvasztottam néhány kanál libazsírt és megsütöttem. Tényleg csak öt percig, közben folyamatosan ellezőriztem, hogy puha maradjon, de ne legyen véres a közepe. Amikor készen lett salátára pakoltam, amit előtte olajos, balzsamecetes, mézes dresszinggel öntöttem nyakon. Isteni lett.

De nem is ez a lényeg, hanem hogy megmaradt a máj fele, kettőnknek sok volt a fél kiló. Egy tálkába tettem a májat, ráöntöttem a még meleg libazsírt, és tettem még mellé két kanállal a libazsírból. Mozsárban összezúztam négy gerezd fokhagymát, azt adtam még hozzá, sót, borsot, chilit, petrezselymet és rozmaringot. Az egészet összeturmixoltam és kész. Még úgy melegen megkóstoltuk – hihetetlenül finom volt. A maradékot a hűtőbe tettem, reggelre kenhető keménységű lett. Szerencsére még az elején lefotóztam, különben nem maradt volna, feltöltöm még ma.