Medium steak kezdőknek

Sosem sütöttem még steaket, pedig nagy rajongója vagyok. De mindig sajnáltam drága hússal kísérletezni, és nem is igazán tudtam hogy kell. Aztán felmerült hogy próbáljuk meg olcsóbb húsból. Kicsit utánanéztem hogyan kell csinálni és nekiugrottunk. Elsőre is egész jól sikerült:

20120218_202351

 

Fehérpecsenyét vettünk, szép, kb 2 centi vastag szeleteket. Ez nem drága, de mégis szép és finom hús. Mustárba pácoltam be (angol Colmans mustár és egy kevésbé erős mustár keverékébe, jó sok borssal), bennehagytam 24 órát. Vaslapon vagy egyéb vas edényben kell sütni, nekünk egy lapos aljú tefal wok serpenyőnk van ami kiválóan alkalmas erre. Felhevítettem maximumra a serpenyőt, kis vajat megolvasztottam és rögtön rá egy szelet hús. Kb fél-fél percet adtam mindkét oldalának hogy kéreg képződjön rajta, majd felére vettem vissza a hőt (elektromos tűzhelyünk van, 9-ről 5-re tekertem le). Ezen a lassabb tűzön oldalanként 2 és fél percig sütöttem, így lett a 2 centis hús medium, jobban átsütni nem érdemes mert rágós lesz. Első alkalommal egyszerre csak egy húst sütöttem, de azóta volt egy második alkalom is, amikor már 2-3 szeletet is ahogy elfért a serpenyőben. Ugyancsak a második alkalommal megpróbáltam vastagabb húsdarabból is csinálni, de nem sikerült, a fehérpecsenye nem úgy sül mint a bélszín, belül egész nyers maradt. Így végül azt is felszeleteltem max 2 centi vastagokra.

Köretnek tepsis krumplit csináltunk provence-i fűszerkeverékkel és hagymakarikákat sütöttünk ki (simán lisztbe megforgatva és olajban kisütve), illetve Lica kevert fűszervajat hozzá.

Következőnek megkísérlek egy mustáros hátszínt, aztán a végső cél a bélszín sütés.