Monthly Archives: September 2013

Barnasörös hagymaleves

Az ötlet San Franciscoból származik, ott ettem ilyen levest először. Az ottani verzió nem volt krémesítve, és nagyon erőteljes ízű stoutból főzték így sokkal inkább volt barnasör íze, mint annak a változatnak amit végül mi főztünk. Nagyon ízlett és ahogy elmeséltem eldöntöttük hogy főzünk egy ilyesmit mi is. Körülnéztem, ezt a receptet találtam kiindulópontnak de egy-két ponton másképp csináltuk.

Pár nagy fej hagymát felkarikázunk (ez ilyen 60-70 dekát jelent), felmelegített olajra rátesszük és folyamatosan kevergetve pároljuk legalább negyed órát. A lényeg hogy kicsit átüvegesedjen és elkezdjen barnulni. Ezután ráöntünk 3 deci barnasört és 6 deci vizet, és beledobunk két húsleveskockát. Felforraljuk, majd főni hagyjuk időnként megkeverve kb 5-10 percig. Amikor már nagyon ínycsiklandó az illata és a hagymák is jól néznek ki, botmixerrel pépesítjük az egészet. Utána sóval és borssal ízesítjük majd egy 10-20 deka reszelt sajtot keverünk el benne (azért nem a sajttal pépesítjük, mert a botmixerre ragadna a nagyja). Még egy forralás, 3 perc főzés, és tálalható. A tányéron még megszórhatjuk friss petrezselyemmel vagy snidlinggel, de anélkül is remek. Ez a mennyiség 4 tányér levesre elég.

Enni Bulgáriában

A nyáron már másodszor Bulgáriában töltöttük a hosszú nyaralásunkat. Ezalatt rengeteg jó dolog történt, de a blog témájához az evés-ivás tartozik, ezért erről a kettőről lesznek posztok.

A bolgár konyháról az Origo Táfelspicc rovatában már a nyáron megjelent egy egész jó összefoglalás, amit ott írnak azt nem ismétlem meg, de nagyjából kivétel nélkül meg tudom erősíteni. Kiválóak a mindenféle sültek, fasírtok és egyéb grillezhető dolgok, sok és jóféle saláta van, plusz szeretik a belsőségeket is megsütni. A májat és a zúzát egészen fantasztikusan készítik. A tarator és a caca (sült apróhal) valóban kihagyhatatlan, számomra a nyári hangulathoz már visszavonhatatlanul kapcsolódnak. Szerencsére apróhalat már Magyarországon is lehet szerezni (fagyasztottan a Metroban), nincs is vele más tennivaló mint sós lisztbe forgatva bő olajban kisütni egy fél kilót bármelyik nyári délutánon és ropogtatni jóízűen, meg leöblíteni egy hideg sörrel. Az egyéb élelmiszerek közül joghurton és a sajton kívül még a lukanka nevű fűszeres szalámi féleséget emelném ki mint ami minden boltban kapható és kihagyhatatlan élmény.  A pálinka meg egy egész külön posztot érdemel majd.

Ami még számomra egészen lenyűgöző volt, hogy Bulgáriában valószínűleg nem létezik rossz vendéglő. Akárhova ültünk be, közel azonos színvonalon kaptuk meg a közel azonos választékot. Lehet, hogy azért van ez, mert alapvetően csak grillezésről és zöldségszabdalásról szól az egész, és ezt bárki meg tudja csinálni jól, vagy ha valaki rosszul csinálja akkor kellően hamar elpártol tőle a közönség, nem tudom. Ráadásul az árak is mindenhol hasonlóak, és (főleg magyar szemmel nézve) nagyon barátságosak, 50 levából (25 euro) két személyre jól lehet lakni, többféle ételből, itallal együtt. Ez még a bolgár jövedelmekhez képest sem durva, és mivel egy átlagos kisvendéglőben is jó a színvonal, nekem úgy tűnt hogy a helyiek gyakrabban és szívesebben járnak el ilyen helyekre, mint például a magyarok.

Az Origo szerzőjével ellentétben viszont nekem a halakkal kapcsolatban is remek élményeim voltak, igaz az tény hogy a halak csak a tengerparti városokban szerepelnek minden étlapon. Plovdiv környékén élő halat lehet venni út menti üzletekben ahol nagy akváriumokban úszkálnak: pisztrángot, ponytot, tokhalat – tavaly egypár pisztrángot meg is sütöttünk, remek volt. A tengernél pedig frissen fogott Fekete-tengeri halakat lehet mindenhol kapni, nagyjából tucatnyi fajtát, a többségnek nem tudom a magyar nevét (lehet hogy nincs is), de mind nagyon finom. Mivel friss fogásról van szó, az étlapon minden szerepel de csak az kapható ténylegesen amit épp aznap tudtak hozni a halászok – ez ugyanúgy igaz a vendéglőkre mint az utcai halsütőre. Mellesleg a legjobb halakat Ahtopolban egy utcai halsütőnél vettük:

20130729_191842

A kicsit olajosabb fajtákat vaslapon vagy grillen sütve adják (pl zargan, makréla, csernokop), de vannak nagyon szép fehér húsú olajban sütött halak is (pl törpeharcsa, cápa és laposhalfélék). Van főtt vagy sült kagyló és tengeri csiga (rapan) is – a kagyló nagy kedvencem, a rapant viszont nem tudtam megszeretni, csak annak való aki kedveli a picit rágós apró állatokat. Érdekes helyi specialitás a szárított hal, bolgárul csirusz. Ez zarganból vagy makrélából készül úgy, hogy a tengeri sós levegőre kilógatják egy háló alatt (hogy a rovarok ne férjenek hozzá) pár napra. Egészen érdekes, tömény íze van, és úgy néz ki mint egy alien (ez egy zargan csirusz):

20130726_194343

Egyébként mostanában már a nagyvárosokban is megjelentek azok az éttermek, ahol jó halat lehet enni. Két ilyenben is jártunk idén. A Ribarnika Plovdivban nyílt tavasszal, a város szélén az egyik élőhal árusító helyet bővítették ki egy jó nagy kerthelyiséggel amiben minden van: tó halakkal, kalózhajó a gyerekeknek, görög zene és finom sült halak. Folyami és tengeri halakat egyaránt adnak, a szokásos salátákkal és egyebekkel. A másik pedig a Marmo, Szófiában. Ez nem kifejezetten halétterem és nem is vendéglő, hanem egy modern európai stílusú étterem, ahol történetesen életem legjobb polipját ettem. Itt kicsit magasabbak az árak mint a kisvendéglőkben, de a remek ételekért bőven megéri.

20130804_213609